Rólunk mondták
Rólunk mondták
azaz, az Élménybeszámolók a Delfinekkel úszás programjainkról...
Így úsztunk együtt a vadon élő delfinekkel 👇
Résztvevők beszámolói
Egyiptom, 2011. június
"Nagyon
vártam a találkozást velük, de amire megtanítottak, hogy ez nem
úgy fog megtörténni, ahogy én szeretném. Hatalmas örömöt
éreztem mindig, amikor a vízben láttam őket, szerettem volna még
közelebb kerülni hozzájuk. Amikor már nem volt bennem ez a
várakozás, viszont a szívem erősen vágyott utánuk, akkor
megjelentek mintegy ajándékként az utolsó napon a hajónk
mellett. Elérzékenyültem erre a hatalmas szeretetre, és örömre.
Érdekes, mert ezt az érzést átéltem akkor is, amikor fizikailag
nem találkoztunk velük, hanem a hajón meditáció közben nagyon
erősen éreztem az energiájukat és végtelen hála töltött el.
Talán ez a hálaérzés az, amit belőlem erősen kihozott a mostani
tapasztalás.
Nem várni és úgy is megkapom azt, amire szükségem van, mindig annak idejében." (Sz.)
"Egyiptomban sokat tapasztaltam. Nagyon sok szeretetet, kedvességet kaptam tőlük. Úgy érzem, mindenkivel tudnak kommunikálni és mindenki meg is érti, amit közölni akarnak. Az is tapasztalás, hogy a félelem /amit sokszor nem is tudunk megfogalmazni, hogy mitől, kitől, miért / nagyon sok akadályt jelent, hogy élvezze az ember az élet kínálta lehetőségeket. Például, nem csak attól féltem, hogy a fejemre, arcomra jön a sok víz, hanem látni vagy nem látni a tenger fenekét. Természetesen nagyon mélynek képzeltem el és ez is visszatartott, hogy betegyem a fejem a vízbe. Mikor bent voltam a tengerben a legnagyobb hullámok közepette, elhatároztam, hogy megkapaszkodom a bójatartó kötélben, hogy ne sodorjon el a hullám és megcsinálom, amiért jöttem. Négyszeri mély levegővétel után sikerült, és olyan jó élmény volt és "kellemes csalódás", mert nem volt mély, láttam a feneket. Láttam, ahogy a rája megy és kavarja a homokot, hogy a kötél elengedése után minden gond nélkül néztem lefelé és élveztem a látványt. Természetesen nem tudom és nem is akarom elfelejteni annak a delfinnek a szemét és arcát /játékosságot, huncutságot/ amelyik a csónak előtt cikk-cakkban közlekedett és hátranézett. Talán ennyi, mert úgy érzem vannak dolgok, történések, amiket meg sem tudok fogalmazni és szavakkal leírni. Ezeket át kell élni! Ezeket a pillanatokat, élményeket, senki nem tudja elvenni. Ide /emlékek/ bármikor el lehet jönni, kikapcsolódni, feltöltődni." (Zs.)
"2010-ben kezdődtek a panaszaim, jobb oldali zsibbadást észleltem magamon, melyet később szédülés, rosszullét, ájulásérzet kísért. Ez nagyon megnehezítette a napjaimat, mivel bevásárló helyekre, zárt helységekbe, tömegben nem tudtam jelen lenni. A rosszul lét lett úrrá ilyenkor rajtam. A szakorvos pánikot állapított meg, melyre gyógyszeres terápiát ajánlott. Pánikbetegségnél; nyomasztó, sarokba szorítottság érzése, a nyitottság hiánya az élettel szemben , melyhez halálfélelem társul. De tudtam, hogy nem elég a gyógyszeres kezelés, és én a problémám gyökerét szerettem volna megoldani.Rátaláltam a BlueDolphin honlapjára , ahol vad delfinekkel úszást szerveztek nyárra Egyiptomba. Régóta vágyam volt Egyiptomba menni , de inkább a piramisok vonzottak mindaddig, míg el nem mentem a Delfin klubba ahol energetikailag is megtapasztalhattam a delfinek gyógyító jelenlétét. Jelentkeztem is erre az utazásra. Aztán kezdtem végig gondolni. Én tényleg el akarok menni vad delfin úszásra, ki még a tenger mélységétől is fél, vízbiztonságom alig. Mindezek ellenére nagyon éreztem a hívást, hogy ott lehessek velük. Februárra végleg eldöntöttem , hogy megyek. Fél(elmém) furcsálta, hisz eddig a tömegtől is iszonyodtál, most meg repülőre szállsz , meg a mély tenger…. De ha nem mehettem volna úgy éreztem nem bírnám ki. A lelkem nagyon akarta, és rá hallgattam. Aztán2011. június 5-én elérkezett a nagy nap . Egészségi állapotom stabilnak mondható a tablettát szedtem, de már csak felet . A cél, hogy már ennyit se szedjek.Elérkezett az első nap. Mikor a snorkel felszerelést felvettük, jól éreztem benne magam , mellény is volt rajtam, persze az elmém nem hitte el, hogy így nem tudok elmerülni. Kellett a tapasztalat ezért mélyebbre vitt a kaland. Kezdetben a part mentén gyakoroltunk. A vezetőnk sokat segített, kezdetben fogta a kezemet, aztán fokozatosan egyedül tettem meg a lábtempókat. Az érdekesség az volt számomra, hogy ha a fejem a vízbe volt nem volt bennem félelem, de ha kiemeltem a vízből az elmém beindult "óóó látod a Vörös Tengerbe vagy". Egyből meg kellett fognom másnak a kezét. A második nap hajóval 1 óráig haladtunk befelé a tengeren ahol majd a delfinekkel úszhatunk. Megérkeztünk. A tenger szépségét észre se vettem csakis az foglalkoztatott , hogy hogyan élem túl ezt a napot. Beültünk egy csónakban -a helyiek zodiáknak hívják – amivel még tovább szeltük a habokat a delfinekhez. A csónak leállt, ugrásra készen. Néztem a többieket , hogy már bent vannak , és még vidámak is. No én is…. Az én szám nem gördült mosolyra, a víz hideg volt számomra, reszkettem, vezetőnkbe kapaszkodva küszködtem az életemért és ő egy határozott mozdulattal "visszadobott " a csónakba. Kicsit megsértődtem, hogy nem vállalta tovább a felelősséget irántam. Igaza is volt, mert ezt egyedül nekem kellett megoldani. Először saját magunkért kell vállalni a felelősséget, és csak akkor tudunk másokért is felelősséget vállalni. A hajóra visszavitt a zodiák, itt már nagyon meg voltam sértődve. Utáltam magam. A többieket néztem és közben az elmém , lelkem harcát éltem át. A külvilágból is kaptam az intő jeleket. Most kinyílt egy ajtó, amire Most van lehetőséged hogy átlépd….Könnyeim által az egom háttérbe szorult , meghallottam lelkem hívogató dallamát. Megyek, készen állok, de csak lépésről-lépésre. Nem ugrok a mély vízbe. A vezetőnk tudta a dolgát. A vízben várt miközben én a hajó lépcsőjéről fokozatosan lépésről-lépésre a tengerbe értem. Így már a víz se volt hideg. Tettünk néhány kört , gyönyörködve a tenger élővilágában és bátran, hangosan teret engedve érzésemnek kimondtam SZERETEM A TENGERT!!! Elmúlt a félelem, legyőztem. Este ezekkel a tanulságos gondolatokkal tértem nyugovóra: Ha az életben bedobnak a mélyvízbe pánikot kaphatunk. Mindennek van érési folyamata, amit meg kell élnünk, le kell tudni róla válni, hogy a következő lépcsőfokra tudjál lépni majd , eléred a célt. Új napra ébredtem . Mit hoz a mai nap? Ki tudja… Delfinekkel sajnos még nem úsztam viszont nagy örömöm volt mikor a zodiákból megláthattam őket. Talán a mai nap. De sajnos nem. Viszont érezni lehetett őket. Elfogadtam, hogy ma a szemmel nem láthattuk, de a szívünkkel láthatóak voltak. Delfin , delfin! Kiáltották és azonnal csobbantunk. Vezetőnk megfogta a kezemet hogy a tempót bírjam. Lenéztem a tengerbe és ott vannak. De mennyien, kb 70- en . Szívem hevesen verni kezdett. Kicsit emlékeztetve a pánikrohamra, de nem érdekelt. Aztán ekkor följött hozzám egy delfin és egy darabig velem úszott, ajándékot kaptam tőle. A bátorság ajándékát. Aztán két delfin külön a többiektől úsztak egymás mellett. Lelassult körülöttem ekkor minden. Majd a delfinek elvonultak , visszatértünk a hajóra. Mikor a hajó felvetette horgonyait a delfinraj ismét megmutatkozott nekünk. Körbeúszták a hajót elköszöntek tőlünk az egyik uszonyával a vizet csapkodva, mintha megtapsolt volna bennünket. Megcsináltam!!!! 2011.06.11. Utolsó napot töltöttük itt Egyiptomba. Másnap mikor elhagytuk az Eco falut valami nagy dolgot engedtem el….. és boldog voltam. Kedves embertársaim Kalandra fel!" (K.)
Egyiptom, 2011. novemberi túra Élménybeszámolója
"A Belső utazás felfedező gyönyörűsége Netty kiépített és rendezett egyénisége (test -lélek - szellemiség
harmóniája) révén megéreztem a szeretet folyamatos, örök és
végtelen létáramát. Emberként példát mutatott, hogy befelé
figyelve
ön - magunk rendezésével nyitottakká,
befogdókká válhatunk az egyetemes öröktől fogva jelen
lévő szeretet befogadására, amire mindnnyian vágyunk. Az
Egységgel harmonikusan összehangolt Életével és a
léttel való szeretetteljes kapcsolata révén példát mutatott az
emberi létminőségből, ami belsőnk harmonizálásával
mindannyiunk számára elérhető. E példamutatás ismeretségünk
első percétól a mai napig is folyamatában tart : )
Az
egyenlítőövi Delfinkalandra méltó módon felkészülve érkeztünk
meg - a ráhangolódó meditációk révén belsőleg
harmonizálódtunk. A Delfinek is pont annyian vártak bennünket
ahányan családtagjaikkal együtt voltunk. A türelem, a szelídség,
a barátság örökérvényű intelligenciájának példáját
sugározták. A csoportos együttlét ereje, de ezen belül
minden egyénnek önmagához mérten fejlődő sértetlen egyénisége
- teljes emberiségünk számára példaértékű
vislekedésforma. Velünk is csoportosan barátkoztak, mindenkinek
egyéniségéhez mérten utat nyitva a szeretetben való kiteljesedés
felé.
Élmény átélni a helybeliek áradó delfinszeretetét
és tiszteletét, a felkelő nap erejét, a szivárványszínes víz
alatti békés élőlény világot, a tiszta víz tisztító
erejét : ) Emese"
"Nem könnyű szembenézni saját magunkkal , hiszen ez a
spirituális kaland erről is szólt, de megéri!
Azóta sokkal
jobban megtalálom az egyensúlyomat és érzéseim szerint számos
most még nem mutatkozó változást indítottak el az életemben a
csoportos foglalkozások és a delfinekkel való fantasztikus
találkozás. A delfinek csodálatosak, szeretetre inspirálnak,
szelídséget, türelmet, a játék hihetetlen örömét
mutatják. Viselkedésük a csoportos együttlét fontossága
mellett, az egyéniségek megtartásának fontosságát
sugallja. Hatalmas tanítók ők szavak nélkül, személyes
tapasztaláson keresztül. Nagy kincset kaptam, amely kitörölhetetlen
mérföldkő az életemben. Hatalmas köszönet és hála delfineknek
és csoport tagjainak valamint példamutató , harmonizáló
munkájáért és a szeretetteljes vezetésért Nettynek is. Míra. "
" Szavakba önteni elég nehéz azt ,hogy mit is jelentett ez az
egy hét. Úgy érzem valaminek a kezdetét. Azon felül , hogy csodálatos , fantasztikus ,
kimondhatatlan élmény volt a delfinekkel úszni :).
Csodás volt egy - egy pillanatot elkapni abból ,
amikor egyként úsztunk velük . Ilyenkor átéreztük őket
és ők tanítottak minket. Megkaptam , amire szükségem volt. A
csapatról nem is beszélve , hisz mindannyian annyira különbözőek
voltunk , mégis annyira egyformák. Minden delfin testvéremnek és Nettynek is köszönök mindent , amit ez alatt az út alatt kaptam : ). Zsuzsa ;-) "
"Elég nehéz pár mondatban átadni amit ott kaptam (szigorúan
E/1... 8-an biztos értik :-) ). És itt nem csak a delfinekre
gondolok, hanem az egész hét és a Delfintesók élünkön a
Delfinmaminkkal olyan változásokat indítottak el bennem, ami azt
hiszem mérföldkő az életemben.
A Delfinek egyszerűen
fantasztikusak, jó lenne, hogy ha mindenki - aki nyitott erre az
irányra - megtapasztalhatná a velük való találkozásban rejlő
kincseket. Az Életet tanítják, nem szavakon, hanem megéléseken
keresztül. Tényleg hatalmas köszönet és hála nekik és a mi
Maminknak is! :-)Szeretettel: Peti"
Mónitól, 2013.05.16."A csoda, ami nem csak 3 napig tart, hanem egy egész életre szól!
Hazaérkeztem Egyiptomból, életem első és talán nem utolsó delfinekkel úszós utazásáról… Azaz ez így nem teljesen igaz, mert még csak fizikailag vagyok itthon, a lelkem egy része nagyon nehezen akar eljönni Egyiptomból és a delfinkéktől…
Csodálatos utazásban volt részem minden értelemben (Fizikailag, lelkileg és szellemileg is).
A szállásunk egy külön, a búvárkodás céljára épített ökofaluban volt, közvetlenül a tenger és a sivatag találkozásánál, jó 3,5 órás autóútra Hurghadától. Akinek már megadatott, hogy lássa a Vörös tenger színpompáját (a sötét királykéktől a halvány zöldig mindenféle átmenettel), annak nem ecsetelem, aki pedig még nem látta saját szemével ezt a "tömör gyönyört" , annak szívből kívánom, hogy ajándékozza meg önmagát ezzel a megtapasztalással..
A különlegességet tovább fokozta, hogy a tavalyi évekhez képest (legalábbis a régebb óta visszajáró társaim szerint) ennyit még nem jöttek sosem a delfinek hozzánk. Most volt először pl. az is, hogy a delfinek már első napunkon kiúsztak ahhoz a partszakaszhoz, ahol a szállásunk volt, így a beavatásom szó szerinti is a "mélyvízbe dobás"- sal kezdődött, és innentől nem is volt megállás a beavatásokban (a hegycsúcsok extázisait és a kilábalhatatlannak tűnő mélységeket megjáró megtapasztalásaimban...).
Lehet, hogy ennek a különleges delfin aktivításnak talán köze volt az éppen aktuális, rendkívül erős energiákhoz, a Föld Napjához és a Teliholdhoz is.. ?
Volt hogy 60-80 fős delfinrajjal úsztam.., aztán 1-2 delfin kiválasztott magának és együtt játszottam és nevettem velük ( mert, hogy ők is nevetnek, sőt kacagnak is, mikor játszanak). Aztán csak engedtem, hogy közre fogjanak 5-en, és az áramlásukkal együtt lebegtem velük együtt tovább teljes önfeledtségben….., míg végül aztán megajándékoztak, minden testemet és sejtemet megsimogató, átvibráló gyógyító énekükkel is….
Ezzel, a Szabadságban megélt tökéletes Egység és Időtlenség csodájával gazdagodva, mélységes hálával és kimondhatatlan szeretettel a szívemben érkeztem haza, és tudom, hogy a delfinekkel való találkozás az egész életemet ( sőt a korábbiakat is J) megváltoztatta, és azóta is formálja..
Más emberként jöttem haza Egyiptomból, mint amikor kimentem, pedig nem ez volt az első és egyetlen utam a piramisok földjére, és más szakrális helyekre... Tudom, hogy ez a csodálatos változás, ami nem csak 3 napig tart, hanem egy egész életre szól, a delfineknek köszönhető. Mélységes szeretet és hála van bennem ezért a delfinek felé, Netty felé, és a csapattársaim felé is, hiszen Nektek köszönhetem, hogy ott lehettem, és segítettetek mindezt megélnem, és Magamhoz ismét közelebb kerülnöm (és nem csak egy lépéssel…)
Delfinszeretettel és öleléssel: Móni"
Egyiptom, 2014. májusi túra Élménybeszámolója
Jocótól, 2014. 05.22.
"Kedves Anett!!
Nagyon szépen köszönöm
az Egyiptomban szerzett delfinkalandokat és örömöket, és
rengeteg boldogságot. Ezt a túrát mindenkinek ajánlani
tudom, mert olyan élményben lesz részünk, amit 1 életen át
megőrzünk és gyökeresen megváltoztatja az életünket.
Már
nekem a repülés is egy rémálom volt, mert utálok és félek
repülni, de a delfinek hívó szavaira legyőztem és a hazaút már
gyerekjáték volt. Ez tényleg csak egy pici pont a változások
terén, de nekem nagy lépés, amit köszönök.
A csapat
tagjai pedig családommá nőtték ki magukat, azt a szeretetet és
odafigyelést amit kaptam tőlük, soha nem felejtem (pedig a vízben
a delfinek miatt mindenkit elnyomtam és átgázoltam rajtuk mint egy
nagy orca ) de nevetve és visszaemlékezve mesélték, hogy ők pont
ilyenek voltak az első delfin útjukon. Napokig tudnám írni,
de felesleges, ezt érezni és átélni kell, nem olvasni.
Köszönöm
Nettynek és minden csapattagnak a csodás élményeket! Remélem
jövőre újra találkozunk! "
Petitől, 2014. 05.28.
"Nekem ez volt a negyedik delfinekkel úszásom Egyiptomba, és újfent hatalmas élményekkel jöttem haza. Számomra megunhatatlan az a hely, azok emberek no és persze a delfinek. Úgy éreztem, mintha lelassult volna az idő és egy folyamatos töltekezés volt az egész. Ismét egy szuper csapat, ismét a csodás delfinek... Köszönöm!!"
Mónitól, 2014. 05.28.
"Hálásan köszönöm, hogy ismét lehetőségem nyílt arra, hogy Egyiptomban együtt úszhassam a delfinekkel. Az emberi-, és delfinközösségben a csoportos meditációk és beszélgetések alkalmával megismerhettem és megtapasztalhattam Lényem eddig még feltáratlan mélységeit. Az időnként embert próbáló önismereti munka mellett nagyon sokat nevettem, és nagyon jól éreztem magam."
Anitától, 2014. 05.29.
"Az elmúlt tíz évben sok csodás magtapasztalásban, élményben volt részem, hosszabb-rövidebb időre átélhettem a kozmikus szeretet, az egybeolvadás mámorító érzését. Betekintést nyertem más világokba, felismertem, miért úgy történtek-történnek velem a dolgok, ahogy, miért olyan vagyok, amilyen. Egy szóval szomjúztam az ismeretlent. Elvarázsolt, tanított, nevelt. Belső utazásaimból ajándékkal tértem vissza, melyek segítségével bimbódzó tudatosságom bontogathatta szárnyait.
Vannak érzések, melyeket nehéz szavakba foglalni.
Minden, amit ebben a fizikai testben tapasztalunk, az energiák játéka, és ha a fizikai test nagyot ütközik egy másik fizikai valósággal, egy másik minőséggel, az egy átalakulás, egy tapasztalat miatti energia átrendeződése.
Most nem lebegek, a földön állok, itt vagyok fizikai testemben és mégis velem van. A delfinekkel való találkozás, olyan minőséggel való egyesülés, mely megtart és boldoggá tesz.
Köszönöm, hogy veletek lehettem!"
Anditól, 2014. 05.31
"Első alkalommal vettem részt Delfin
Kalandon Egyiptomban és nagyon izgatott voltam az út előtt.
Tartottam a repüléstől, izgultam, hogy megfelelő legyen majd a
snorkell felszerelésem.
Minden izgalom feleslegesnek bizonyult,
tökéletes egy hét volt! :-)
Csodálatos tenger, gyönyörű
delfinek, korallzátony, fantasztikus emberek, ragyogó idő,
kényelmes szállás, isteni ízek! Minden vágyam és elképzelésem
teljesült az úttal kapcsolatban!
Köszönöm Nettynek és
Khalednek a szervezést, az egész csapatnak az élményeket és a
delfineknek a szavakba nem foglalható érzéseket, az Ő
ajándékukat!"
Marikától, 2014. 06.01
"Köszönet a csodáért! Kedves Nettikém, szeretném egyben Neked és a csapatnak megköszönni azt a számomra lehetetlennek tűnő élményt, amiben részt vehettem. Csak mi, akik résztvevői voltunk tudjuk érezni azt a csodát, amihez Te hozzásegítettél. Úgy érzem a delfinekkel való találkozás már örökre az enyém, a lényük lenyűgöző és felejthetetlen. Hálás vagyok amiért elfogadtatok és intenzíven segítettetek nekem. Remélem lesz még lehetőség velük találkozni én mindenesetre számolom a napokat. Mégegyszer hálásan köszönöm azt a munkát amit értünk tettél, én csillagos ötöst adok Neked. Remélem hamarosan találkozunk amennyiben szükségünk van egymásra."